Az énidő megteremtéséhez tudnunk kell, hogy egy—egy napon hol szabadíthatunk fel időt magunknak. Terveznünk kell, a szabadidő részévé kell hogy váljon. Előnyös, ha ezt megbeszéljük szeretteinkkel is, és akár azt is mondjuk el, pontosan mit tervezünk az alatt az idő alatt csinálni, valamint kérjük meg őket, hogy ilyenkor ne zavarjanak bennünket. Várható, hogy felháborodás, lázadás, értetlenség követi a bejelentésünket, de ahogy minden csoda három napig tart, úgy ez is, vagyis egy idő után beépülhet a mindennapokba, és már senkit sem fog zavarni. Mi magunk is kényelmetlennek érezhetjük ezt a helyzetet, hiszen a fejünkben már ott lesnek ránk a kis stresszlövedékek: az a sok nyomasztó tennivaló, melyet addig elvégezhetnénk, amíg… Persze nem szabad átesnünk a ló túloldalára sem, folyamatosan, az asztalt csapkodva követelőzni, a saját feladatkörünket teljességében átírni, s lényegében ellustulni.
Énidőben bármit megtehetünk, miközben mi magunk aktívak és passzívak is lehetünk. Pihenhetünk, hallgathatjuk magát a csendet, megtehetjük, hogy nem csinálunk semmit. Akad, aki szívesen meditál, jógázik, kocog, edz, sétál, olvas, van, hogy az egészségé a prioritás, máskor a szépségé, némelyek pedig a barátaikkal beszélgetnek egy nagyot. Noha ez utóbbi megosztó gondolat, hiszen a barátaink által ránk zúduló panaszáradat nem feltétlenül segíti a töltekezést. Ez úgy is felfogható, mint egy kényeztetés, mely során megpihenünk, ellazulunk, befelé figyelünk. Érdemes átgondolni, mi az, ami nagyon hiányzik az életünkből, vagy mi az, amire nagyon nincs időnk.
