A nő akkor boldog, ha a párja elég domináns, és elég szeretetet ad.
A férfi akkor boldog, ha a nő értékeli őt, felnéz rá, és elég szeretetet ad.
Közismert, hogy a férfi és a nő különbözik. Ennek okait nem árt elismételni.
A férfiak bal agyfélteke-orientáltak, ami azt jelenti, hogy racionálisabbak, az érzelmek kevésbé ragadják el őket. A bal agyfélteke számol, ír, olvas, beszél, minden magasabb rendű műveletet elvégez, időben és térben elrendezi, összerendezi a dolgokat. Ezért a férfiak racionálisak, jó a térbeli tájékozódásuk, ám az érzelmekkel kevesebbet foglalkoznak. Vigyázat: nem érzéketlenek, csak nem képesek annyit és úgy foglalkozni az érzelmekkel, mint a nők. A bal agyfélteke a logikus, okos agyunk.
A nők jobb agyfélteke orientáltak, ami azt jelenti, hogy érzelmesebbek, a pozitív és negatív indulatok erőteljesebben irányítják őket. Azt is szoktuk mondani, hogy impulzívabbak. A nők sokkal többet álmodnak, illetve jobban emlékeznek az álmaikra, hiszen a jobb agyfélteke az, amelyik álmodik, képekben és analógiásan gondolkodik. Mivel a jobb agyféltekének nincs időfogalma, így a jobb agyfélteke nem ok-okozati elvek alapján szintetizál (különböző elemekből összegez), hanem az információk élmény részét tárolja és rendezi el. Az ízeket, illatokat, a szépségeket, a konkrét, szemléletes, érzékletes dolgokat őrzi.
A harmónikus párkapcsolat képlete:
Azt gondolnánk, hogy a párkapcsolat képlete:
Én + Te = Mi
De ez egyáltalán nem igaz.
„Én” az vagyok, aki hoztam magammal az egész elmúlt életemet. Az öröklött tulajdonságaimat, a neveltetésemet, az emlékeimet, a szabályaimat, a tapasztalataimat, az ízlésemet, a szokásrendszeremet.
„Te” az vagy, aki hozta magával az egész elmúlt életét. Az öröklött tulajdonságaidat, a neveltetésedet, az emlékeidet, a szabályaidat, a tapasztalataidat, az ízlésedet, a szokásrendszeredet.
Hogy lesz ebből „Mi”? A „Mi” az „Én” és a „Te” szövetsége, egy új entitás, egy új egység, saját jellemzőkkel, saját tulajdonságokkal, amelyek közös megegyezés útján születnek. A „Mi” tulajdonképpen egy szerződés, egy megállapodás, mely az együttélés szabályait tartalmazza.
Minden embernek az a normális, amit otthonról hozott. Az „Én” magával hozza a szülői ház szokásrendszerét, a beidegződéseket, még az olyan apróságokat is, mint a gombóckákkal teli tejbegríz ízét, vagy az aranyló húsleves illatát, amit vasárnap déli 12-kor kell az asztalra tenni. Persze a szerelem vaksága csak azokat a tulajdonságokat engedi fényesen látszani, amely tulajdonságok tetszetősek, vonzóak a másik fél számára.
Néhány év együttélés után azonban kiábrándító apróságok rágják lyukasra a kapcsolatot, s ezeken az apró lyukakon kifolyik, elfogy a szeretet, az elfogadás, a tolerancia.
A harmónikus párkapcsolat titka:
Érdemes sorra venni az életterületeket, megosztani az elképzeléseket a közös élettérről, a közös tevékenységekről, a vágyakról, álmokról, az ideáinkról. Egyik ember sem gondolatolvasó. És soha ne engedjük meg magunknak, hogy azt gondoljuk, hogy amit „Én” érzek, gondolok, az a másiknak is természetes. Nem az. Még az az elhatározás is, amiben biztosan egyetértünk, hogy „összeköltözünk, együtt fogunk élni”, még ez a vágy sem egyformán él bennünk.
